Hogyan használj ma egy retro laptopot? Toshiba Satellite Pro 420CDS

Toshiba Satellite Pro 420CDS

Szóval az Instára felkerült ez a vicces kép, amin a már alapból koros alap munkagépem mellett még egy csodálatosan kilencvenes évekbeli Toshiba Satellite laptop is felbukkan. Ez a kép valójában teljesen hétköznapi dolog nálam, na nem a retró cuccok bökdösésével kapcsolatos hobbim, hanem a szövegírás miatt, ugyanis ez a testes gép az egyik teljes értékű munkaeszközöm.

Még mielőtt belevágnék a sztoriba, szerepeljen itt a gép specifikációja:

Típus Toshiba Satellite Pro 420CDS
Gyártás éve 1996
Processzor Pentium 100 MHz
Memória 40 megabyte
HDD Toshiba 775 megabyte
VGA Chips and Technology 64310 PCI
Kijelző 11,3”, 800x600x256 szín, passzív mátrix LCD
Méret 299x235x55 mm, súlya 3 kg felett (beépített tápegységgel)
Meghajtók Floppy és CD-olvasó, cserélhetőek (a floppy meghajtó külön házba is tehető)
Audio ESS ES688, mono hangszóró+mikrofon, 2x jack port
Portok 2x PCMCIA, 1x soros, 1x lpt, 1x vga, 1x dokk, 1x Toshiba floppy, 1x PS2
Billentyűzet + egér 84 gombos német kiosztású , AccuPoint pointer touchpad helyett
Akkumulátor Van. Köszöni, működik, 2 óra körül bírja.
Hálózat Eredetileg nincs, Hama PCMCIA 10/100 Ethernet kártya
Szoftver Windows 95 + Office 97

 

Már-már kötelező rituálé alakult ki arra a helyzetre, amikor valamelyik ismerősöm először lát ezzel a laptoppal. Megkérdezik, hogy megőrültem e, aztán jön, hogy ez a cucc mégis mire való, utána szóba kerül a kora, én pedig megemlítem, hogy ez egy munkaeszköz, jó az akksija, jó rajta gépelni, aztán az adott illető kezébe nyomom és ledöbben a súlyától.

 

Szóval… munkaeszköz. Nem erre a célra vettem, nyilvánvalóan vannak is vele kompromisszumok, de általában minden héten használom egy pár órát offline szövegírási feladatokra, általában olyan cikkeknél, amikor nem kell külön megnyitott forrást használnom. A korlátozott erőforrások és a net hiánya miatt nem terelődik el a figyelmem munka közben, hiszen ilyenkor csak én vagyok, a Word, illetve a háttérben futó médialejátszó. Ehhez a fajta feladatvégzéshez két dolog szükséges: egy normális billentyűzet és egy alapvető feladatokra alkalmas, akadásmentes rendszer, ami zavartalan írást és szövegszerkesztést, illetve gyors fájlműveleteket biztosít.

Bármennyire meglepő, de sebesség terén jól teljesít ez a gép, tulajdonképpen még fürgének is nevezném. Bekapcsolásnál a Windows 95 egész gyorsan betölt, utána pedig a kevés megnyitott programot problémamentesen kezeli és a fájlműveleteknél sem kell várakoznom. (Sajnos a gyakorlati tapasztalataim szerint ez mondjuk egy belépőkategóriás, olcsó merevlemezzel szerelt, Windows 10-zel és Office 2016-tal telepített új gépről már nem biztos, hogy minden esetben elmondható. Használjatok Linuxot!) Nyilván a gép korlátai nem adnak lehetőséget túlzottan széles körű használatra, viszont meghatározott feladatait tökéletesen tudja végrehajtani. Az adatokat általában floppyn vagy FTP-kapcsolaton kereszül szoktam mozgatni.

 

Ergonómia terén sincsenek bajok, de azért szokni kellett a gépet. Az egyetlen igazán zavaró dolog ezen a téren a pocsék minőségű, tervezett használati idejét jelentősen túlélő kijelző. A szélén már elég durván be van égve, a fényerőt nehéz eltalálni, ráadásul a passzív mátrix technológia rákfenéje, a magas válaszidő sem teszi könnyebbé a használatát. Azért lakásban használva nem vészes a helyzet, inkább csak hosszabb távon lenne kellemetlen (és egészségtelen). A kijelző miatt elő szokott jönni egy vicces helyzet: a Thinkpadek és HP gépek pointeréhez hasonló AccuPoint pöcök rendkívül kényelmes és pontos, viszont rettenetesen érzékeny, így gyorsabb mozgatás során könnyen el lehet veszíteni a kurzort szem elől.

 

Billentyűzet terén viszont idővel kiküzdötte a jószág az ötös osztályzatot. A szélessége és elrendezése pont olyan, amitől még nem tépem a hajam, viszont a hosszú úton járó, sajátos érzetet adó gomboknak köszönhetően gépelés közben fel tudok venni egy kellemes ritmust, ami miatt igazából öröm rajta írni. Rá kell állnia az ember kezének, főleg a kiosztás miatt, de megszokható és effektív a cucc. Amit még nagyon szeretek a gépben, az a hangszórója. A basszus ugyan itt sem mozgatja át a belső szerveimet, viszont korához képest meglehetősen szépen szól (hogy mono, ne zavarjon senkit), ráadásul a hangereje is elég durva. Az írás közben hallgatott kilencvenes évekbeli klasszikus trance zenéket/jazz számokat élvezhetően tudja átadni.

 

Toshiba Satellite Pro 420CDS CD meghajtó

 

A laptop egyébként egy zárt tematikus csoportban került meghirdetésre még 2017. elején 1500 forint plusz posta áron. Mivel passzív mátrix kijelzője van, ami nem igazán alkalmas a klasszikus játékok megjelenítésére, nem volt rá különösebb érdeklődés. Lecsaptam rá, mert korához képest remek állapotban volt (van), ráadásul cserélhető CD-ROM / floppy meghajtó / külső ház kombóval árulta az eladó, ami ritka. Egyetlen hibájaként a letört baloldali takarófedelet említette a tulaj, de ez apróság volt. Nagyon korrekt a fickó, még egy bontatlan csomagolású IBM egeret is kaptam tőle ajándékba.

 

A kézbevételt követően picit ledöbbentem a gép vastagságán, mert a képen nem látszik, milyen is valójában az alsó része. Eredetileg egy német nyelvű Windows NT4 volt rajta, a dátumok alapján egészen 2005-ig használták folyamatosan. Nem igazán akartam kutakodni a merevlemezén, ezért a felületes, biztonsági célokat szolgáló áttekintés után gyorsan le is cseréltem a rendszert egy magyar nyelvű eredeti Windows 95-re. A kezdeti szórakozás közben három dolgot vettem észre:

 

  • A hűtőventi nem megy. Az eladó azért nem vette észre, mert a gép nem melegszik, ráadásul a vinyója is irtó hangos. Egyszer lehet, hogy meg fogom javítani, viszont még sosem volt belőle probléma. Szerencsére a beépített tápegység eléggé kiegyensúlyozott darab, ráadásul a proci sem éppen egy forrófejű fajta.
  • Akksiról indult, mint a kisangyal, aztán vagy másfél óráig húzta (előtte pár órán át hálózaton volt). A töltési idő amúgy nagyon hosszú, de ezt nem mondanám negatívumnak, hiszen az akku általában kihúzza két órán keresztül is. Bekapcsolt állapotban, töltés közben szokott csak melegedni a gép, de akkor sem vészesen.
  • A BIOS-elem nem az a típus, amelyből a kiszivárgó sav rendszeresen kinyírja az alaplapokat, viszont még nem is a jó CR2032-es megoldás. A Toshiba saját cucca, ami –mint minden hasonló korabeli gép esetében – döglött. Szerencsére a BIOS-ban gyorsan be lehet állítani az elfelejtett dolgokat. A pontos idővel nem szoktam vacakolni, egy netTime nevű alkalmazással szoktam szinkronizálni hálózatról a gép óráját.

 

A vásárlás óta minden héten fut egy pár órát a gép. Megbízható és jól használható cucc, ha az ember elfogadja a korlátait. Egy komolyabb hiba bukkant fel 2-3 hónapja, amit viszont majd muszáj lesz javítani: néhány óra pihenő után a merevlemeze felpörög, de az olvasófej nem mozdul el a parkolóállásból. Ilyenkor egy adott ponton rá kell egy kicsit vágni a gépre, amitől elindul az olvasóás, viszont ezt a gyakorlatot eszem ágában sincs sokáig folytatni. Próbáltam egy CF-adapterrel és egy kétgigás kártyával is elindítani a rendszert nemrég, de nem jártam sikerrel (a BIOS be se töltött, csak fekete képernyő fogadott).

 

Életem egyik legjobb vételének tartom ezt a gépet. Szeretek olyan eszközzel dolgozni, ami kicsit a szívemhez tud nőni, és a célgépek használata sem áll tőlem távol, így tökéletesen megfelel, ráadásul megbízható és olcsó is. Apróbb hibái ellenére is tökéletesen használható, az akksija remekül kiszolgál, a használata során felbukkanó nosztalgikus hangulat pedig még segít is az írásban. Szóval imádom. Természetesen a cikk is ezen a laptopon készült.

Leave a Comment